2013. szeptember 18., szerda

Eger Drift - új egri csillagok születtek

Heves megye szívében, Eger belvárosában több ezer ember nézte végig, hogy milyen egy újkori csata. Gyalogság helyett itt a harci szekereken volt a hangsúly, szurok helyett csak a gumifüst állhatott egy-egy ellenfél közé. Az ellenség most nem az Oszmán Birodalom volt, hanem a technika ördögén túl az a másik profi drift pilóta, aki elindulhatott ezen az igazán különleges, első európai belvárosi drift versenyen...
Eger lakosai eddig is imádták az autósportokat, városuk több, mint tíz éve ad otthont a rallynak. Így talán nem csoda, hogy Habis László polgármester úr volt az első Eger Drift fővédnöke. A driftért rajongókat és a profi drift pilótákat pedig óriási örömmel tölthette el a tudat, hogy most az autósport egy újabb formáját is megismertethették a helyiekkel Magyarországnak ebben a szegletében.
dr. Csizmadia István plébános úr szombat esti áldása a versenyzőkkel volt egész vasárnap: gyönyörű időben, balesettől mentesen fűzhették körbe az Egri Bazilika árnyékában meghúzódó virágszigeteket, és színezhették feketére az aszfaltot. Fiatalok és idősek árnyékba húzódva várták izgatottan a legjobb tizenhat pilóta csatáját.

Az első összecsapásban Szántó Nikolett és Pelikán Gergő vett részt. Szántó Niki pontosan vezetve, nagyobb szögeket vállalva gyűrte maga alá ellenfelét, a másik sárga BMW-vel rajthoz álló Pelikán Gergőt. Az egyetlen magyar profi drifter nő harcát a bajnokságot biztosan vezető Grózinger Zsolt és a gyönyörű E30-cal induló Szili Krisztián csatája követte. Bár a harc nagyon szoros volt és az első körben Krisz még hibázásra is kényszerítette az idei bajnokot, ez mégis kevés volt ahhoz, hogy a füstokádó "Hell-gépet" megállítsa.

A harmadik csatát az újdonsült apuka, Temesvári Péter és a másik ördögi szekérrel induló, Varga Tamás "Puci" vívta. A két éles körben mindketten hibáztak, így a visszahívás döntötte el sorsukat. Peti hibája folytán a továbbjutó Puci lett. Peti természetesen így sem volt szomorú, hiszen otthon várta párja és gyönyörű kisfia.

A negyedik csatában az egész hétvégén bátran és agresszíven küzdő Tóth "Alapos" Géza és Porkoláb Péter vett részt. Bár az első csata egálszagúra sikeredett, a második után mégis a terepmintás BMW-vel versenyző Porkoláb Peti jutott tovább. Ennek oka pedig épp Géza bátorság szülte "túlvállalása" volt, mely hibázásra kényszerítette...

A hétvége egyik leglátványosabb csatáját hozta Nagy Gergely "Indián" és Zentai Attila harca. Mindketten egy-két centiméterre mentek csak el a padkáktól, nem kímélték az autókat, épp csak hogy nem értek össze egy-egy sziget mellett elhaladva. A bírók nem is tudtak könnyen dönteni, így újrahívás következett. Az első harcnál Attila kiesett a driftből, majd a másodikban már el sem indult technikai gond miatt, így a továbbjutó ebből a csatából Indián lett.
A következő tsuiso egyik tagja Zentai Sándor volt, ellenfele pedig az őrületes hanggal megáldott BMW volánja mögött ülő Smidéliusz Bálint. Sanyi az első csatában követőként haladva majdnem nekiment Bálint autójának, így a mentés miatt hibázott és így elvesztette a továbbjutás lehetőségét is.

A legjobb tizenhat utolsó két csatája pedig már le sem zajlott, ugyanis Dely Domonkos autójának meghibásodása nem csak az ő további csatáit lehetetlenítette el, hanem az autóját kölcsönvevő Sándor Ádámét is. Így a legjobb nyolc közé tsuiso nélkül bekerült Szabó Szilárd és Zalabai Zsolt.
A legjobb nyolc első három összecsapásában mindhárom győztes csak minimális pontkülönbséggel jutott tovább. Varga Tamás "Puci" Szabó Szilárdot, Porkoláb Péter Zalabai Zsoltot, míg Szántó Nikolett Smidéliusz Bálintot győzte le egy hajszálnyi különbséggel... Ennél egyértelműbb volt a Top8 utolsó csatájának kimenetele, ugyanis az egész idény alatt precízen versenyző Grózinger Zsolti óriásit hibázva kiegyenesedett és így az egész nap őrült tempóban versenyző Nagy Gergely "Indián" került be a legjobb négy közé.

A Top4 első csatáját Varga Tamás "Puci" és Porkoláb Péter vívta. Peti sajnos már az első körben eldöntötte sorsát, ugyanis az első kanyarban beforgott és ezzel tálcán kínálta a továbbjutást ellenfelének. A másik párost Szántó Nikolett és Nagy Gergely "Indián" alkotta. Indián annyira keményen harcolt, hogy első körében a padkát találta meg, míg a második összecsapás során az egész pályán magával hurcolta az első kereke alá beszorult bóját. Bár visszahívást követően is igen kemény volt a harc, a jobb most Szántó Niki volt.

Miután megpatkolták Indián lovát (- idézet az egri nézőktől) következhetett a Porkoláb Péter elleni csata a harmadik helyért. Bár a versenypatkók jól muzsikáltak, Indián hibája miatt a bronz serleg Péterhez került.

A legjobbnak járó kupáért is kemény harc folyt. Puci nem adta könnyen az első helyet, nem zavarta az sem, hogy autója orrával több méteren keresztül tolta maga előtt az egyik bóját. Niki hol lassú, hol gyors tempóban terelgetve autóját legyőzte az ördögi szekér mögött ülő Varga Tamást. Így az Eger Drift dobogójára ők állhattak fel:

1. Szántó Nikolett
2. Varga Tamás "Puci"
3. Porkoláb Péter

A győztes Szántó Nikolett könnyeivel küszködve ajánlotta nemrég elvesztett egri nagymamájának ezt a futamot, aki fentről segítette őt...
Méltó befejezése volt a Drifting.hu idei versenysorozatának, a Hell Energy Magyar Profi Drift Bajnokságnak ez a fantasztikus egri futam. A versenyzők a több ezer nézőt és a lelkes szurkolást, míg a nézők az őrült szögeket és a szűk helyeken elvállalt még őrültebb tempót nem felejtik el sohasem.
"Néha visszaálmodjuk, ami elmúlt, és az álom nemigen változtat rajta." (Gárdonyi Géza: Egri csillagok)
Köszönjük, hogy velünk voltatok. A jelszó jövőre is: Kilinccsel előre!

2013. augusztus 12., hétfő

Vigyázat! Jön a Trackwood-láz!


Vigyázat! Jön a Trackwood-láz!


Egy eddig ismeretlen vírus fertőz Európában. A tudósok driftláznak nevezték el. Az EEDC és a Drift Allstars pilótái terjesztik és nem állíthatja meg semmi sem. Karantén alatt áll már Poznan, Minsk, Riga és Kaunas. A következő célpont: Máriapócs és nincs ellenszer...



Az idei Trackwood Drift Fesztivál augusztus 22-24-i hétvégéje mindenki számára maga lesz a Drift Mennyország, hiszen a Hell Energy Magyar Profi Drift Bajnokság 4. fordulója mellett kis hazánkban mérik össze tudásukat az Eastern European Drift Championship (EEDC), valamint a Drift Allstars European Series legjobb pilótái.


Természetesen idén sem maradhat el a versenyzői felvonulás, valamint a versenyautók megáldása japán szokások alapján. Fantasztikus élmény a templom előtt felsorakozó versenyzők és drift autók látványa.
Míg az első két napon az edzéseké, addig augusztus 24-én már a versenyeké lesz a főszerep. A kellemes hűvös estében előbb a magyar pilóták csapnak majd össze, majd egy fantasztikus tűz showt követően éjszakai futamon előbb a Drift Allstars, majd az EEDC profi pilótái harcolnak majd a legjobbnak járó kupákért.

Minden magyar profi drift pilóta gőzerővel készül már a megmérettetésekre. Így van ezzel Grózinger Zsolti is, aki óriási szurkolótáborának nem szeretne csalódást okozni. Zsolti ennyit üzent magabiztosan a kis hazánkba érkező külföldi versenyzőknek: "Gyertek bátran, 1000 lóerőig jó vagyok, mert még nincs maximumon a gép..."


Grózinger Zsolti szerencsére nem ijed meg az ellenfelektől, pedig fantasztikus pilóták érkeznek külföldről. Itt lesz például sokak kedvence, a finn drift versenyző Juha Rintanen, aki több mint 700 lóerős Toyota Suprájával próbál majd mindenkit a falhoz szorítani.

A Toyoták mellett a Nissanosok is képviseltetik magukat. Magyarországra érkezik Nigel Colfer, aki Nissan S13 180sx 1JZGTE vasával próbálja majd megtizedelni a magyar mezőnyt és ebben biztosan társa lesz ukrán versenyzőtársa Dmitriy Illyuk is. Illyuk nem félti Nissan 200sx RPS13 autóját, sohasem veszi el - így lett múlt évben ukrán bajnok és így győzedelmeskedett az EEDC-ben is.

Kemény harcok várhatók, egy percet sem fog senki sem unatkozni. Hogy mit ígér Béres Szabolcs, a Trackwood megálmodója és szervezője? "Ez a legek versenye, hiszen a  13 éves versenyzőtől a 56 évesig mindenki rajthoz áll itt. Három bajnokság versenyzői versengenek majd ezen a hétvégén. Ez a verseny viszi az összes rekordot versenyzőszámban és az általuk képviselt nemzetek számában egyaránt. A jó hangulat mindig garantált!"

A díjátadót követően kedvenceitekkel együtt bulizhattok majd egy fantasztikus parti keretén belül. Töltsetek Ti s velünk egy igazi benzingőzös hétvégét 2013. augusztus 22-24 között Máriapócson a RabócsiRingen. A jelszó továbbra is: Kilinccsel előre!

Gyere és hagyd, hogy Téged is megfertőzzön a Trackwood őrült hangulata. A múlt év még csak bemelegítés volt, a szervezők idén rátettek még egy lapáttal.

Gyere el Te is Máriapócsra 2013. augusztus 22-24-én és hagyd, hogy a vírus átjárja a tested...

Kilinccsel előre!

2013. július 12., péntek

Kihívás napja - A benzingőz és a Ladák paradicsoma

Fantasztikus versenyen vehettek részt azok, akik ezen a kellemes nyári hétvégén a strand helyett a benzingőzfürdőt választották. A Drifting.hu csapata a profi drift versenyzőkön kívül két igazi csemegével is szolgált a nézőknek: idecsábították Xenikos Nassost, a Ladával driftelő görög fiút, valamint meghívták a Lada-versenyzők krémjét, hogy megmutathassák: a keleti blokk csodái is tudnak keresztbe menni...

A kétnapos rendezvény kezdő napján a főszerep a Street kategória drift versenyzőié volt, akik megvívtak a legjobbnak járó kupáért és pontokért. A Street kategória képzeletbeli dobogójának harmadik fokára Kiss Gábriel, második fokára Várfalvi Gábor állhatott fel, míg az első helyet Taskó Rodrigó szerezte meg. Taskó Rodrigó sajnos nem sokáig lehetett boldog, ugyanis később, egy edzés közben összeütközött Pelikán Gergővel és csúnyán összetörte kedvenc BMW-je elejét.

A driftedzések és -versenyek szüneteiben a Ladák vették birtokukba a máriapócsi katlant, hogy elnyerjék a leggyorsabbnak, valamint a legszebben versenyzőnek járó díjat.
Vasárnap már a Bútor Robi által vezetett Lada Gála résztvevőire és a Hell Energy Magyar Profi Drift Bajnokság pilótáira figyelt mindenki. A gyönyörű Ladák versenye már önmagában is sok-sok izgalmat hozott, de ezt is sikerült egy érdekességgel megfűszerezniük a szervezőknek: először a drift versenyző Xenikos Nassos vitte Ladájával Bútor Robit, majd a raliba kóstolhatott bele jobb egyben, fordított felállásban a görög fiú.


Robi élményeiről hosszan mesélt, melyből kiragadtuk a lényeget: "Az én Ladám nagyon erős és mindig élveztem vele menni. Nos ezt itt meg kell szorozni hárommal, a gyorsulása simán felér egy WRC-vel. Igazán ijesztő az volt, amikor a Nissan (=Grózinger Zsolt - a szerk.) mögött haladtunk pár centire, de nem lehetett semmi mást látni, csak a tejfehér füstöt..."



A Lada Gála összecsapásai mellett két drift verseny is zajlott a délután folyamán. Először a kihívásos versenyek zajlottak, ahol nem pontok alapján, hanem az "odadobott kesztyűk" alapján dőlt el, hogy ki kivel csatázik. Rengeteg izgalmas és szoros csatát láthattunk, hiszen a versenyzők nem kímélték sem magukat, sem az autókat. A leglátványosabb csatáért járó elismerést, érmet és pénzjutalmat azonban csak egy páros nyerhette el: Xenikos Nassos és Szabó Szilárd. Még úgy is e két fiú kapta meg a díjat, hogy a második kört be sem  tudták fejezni, ugyanis Szabó Szilárd a falnak ütközött. A görög és magyar fiú még ezt figyelembe véve is annyira izgalmas és látványos csatát vívtak, hogy a nézők is óriási tapssal jutalmazták őket.

Ha lett volna legmeghatóbb pillanatért járó díj, akkor azt biztosan Joker, azaz Temesvári Péter kapta volna, aki a versenyzői felvonulás során kérte meg hét hónapos terhes párja kezét. A gyűrű felhúzását Zalabai Zsolt és Smidéliusz Bálint driftelése vonta gumifüstbe, megadva ezzel az igazán extrém hátteret ehhez a nem mindennapi lánykéréshez.


A hétvége fénypontját természetesen most is a Pro kategória versenyzőinek összecsapásai jelentették. Az első versenyt Xenikos Nassos Kajdi Péterrel vívta. A jó öreg E9 híven követte gazdája utasításait, de sajnos beforgott a második körben, így a görög fiú jutott tovább.

A második csata Grózinger Zsolti és Pelikán Gergő között folyt. Mind Zsoltiról, mind a nézőkről patakokban folyt a víz, amikor a Nissan nem indult el a második körben. Szerencsére műszaki gondról nem volt szó, így egy pici várakozás után összecsaphattak a fiúk. Pelikán Gergő többszöri kiegyenesedései miatt a továbbjutó a füstokádó sárkányt vezető Grózinger Zsolti lett.

Szoros csatát vívott a következő páros két tagja: Szabó Szilárd "Édesapa" és az ifjú titán, Varga Attila. Kettőjük harcát mindössze az döntötte el, hogy Szilárd jobban el tudott húzni követője elől.
Izgalmas harcokkal és visszahívással tűzdelt csatát hozott a két Péter, Porkoláb Péter és Temesvári Péter összecsapása. A visszahívás oka két 10:0-s kör volt. Először Porkoláb Peti forgott be, majd a második körben Temesvári Peti hibázott, ugyanis nem kezdte meg időben a driftet és legalább tíz métert haladt egyenesen. A visszahívás első csatájában Porkoláb Peti őrült tempót diktált, de az első nagy kanyarban beforgott. Temesvári Peti hidegvérrel kerülte ki és kerülte el ezzel a csattanást.
Szilárdék után a másik igazán szoros csatát Roman Kolesar és Smidéliusz Bálint vívta. Hajszálnyival a továbbjutó a szlovák fiú lett. Az őket követő páros Szántó Niki "NeroM3" és Tóth "Alapos" Géza volt. A nagyjából egyenlő köröket követően itt is a visszahívásnál dőlt el minden: Géza egy beforgással átadta Nikinek a továbbjutás lehetőségét.

A Top16 utolsó megvívott csatáját Zalabai Zsolti nyerte oly módon, hogy a továbbjutást már az első métereken az ölébe ejtette Zentai Sanyi. Az egész nap fantasztikusan autózó Zentai Sanyi ugyanis annyira túlvállalta magát a megindításnál, hogy a beforgást és a falnak ütközést elkerülendő kiegyenesedett és nem driftelt. Még egy csata volt a legjobb nyolcba kerülésért, mely harc nélkül dőlt el: Dely Domonkos ugyanis feladta a küzdelmet és nem indult Sándor Ádám ellen.
A Top8-ból a legjobb négy közé először Szabó Szilárd jutott, aki Sándor Ádámot utasította maga mögé - minimális különbséggel. Ezt követően Roman Kolesar került be a dobogóért harcolók közé, ugyanis az ifjú vőlegénynél, Temesvári Péternél pontosabban és gyorsabban teljesítette a köröket mind elöl haladóként, mind üldözőként.

Az előző máriapócsi verseny elmaradt döntő csatáját most megvívhatta Grózinger Zsolti és Szántó Niki, ahonnan az őrült tempóban és őrült szögeket vállaló Grózinger Zsolti jutott tovább. A Top4 utolsó kiadó helyét Xenikos Nassos szerezte meg azzal, hogy kiütötte gyorsabb és pontosabb körével Zalabai Zsoltit.
A Top4 első összecsapása rengeteg izgalmat hozott. Grózinger Zsolti és az E500-zal induló Szabó Szilárd első csatáját "Édesapa" nyerte, ugyanis a pálya utolsó szakaszán Grózinger Zsolti kiegyenesedett, ugyanis a túl nagy tempó miatt túl közel került a falhoz, elvette a gázt és egyenesen autózott a pontozott szakasz végéig. A második összecsapás előtt kiderült, hogy Szilárd Mercedese ragaszkodik a második fokozathoz és nem hajlandó több futamot vállalni, így Zsolti jutott be a döntőbe.

A döntő másik tagja Roman Kolesar lett, aki a visszahívást követően is higgadtan és precízen versenyzett az "őrült" görög fiú ellen. Sajnos a futam alatt Xenikos Nassos Ladájában a turbó is meghibásodott.


A döntő csatát Grózinger Zsolti és Roman Kolesar vívta. Az első futamban Kolesar üldözőként már az első kanyarban beszúrt a Nissan mellé és végig tartotta is a lépést, de nem tudta a Zsolti általi szögeket vállalni. A második összecsapás már egál lett, de az első körben elért előny a dobogó legfelső fokára juttatta a magyar fiút. Így lett igazán nemzetközi a dobogó:

1. Grózinger Zsolt (HUN)
2. Roman Kolesar (SK)
3. Xenikos Nassos (GR)


Grózinger Zsolti a pezsgőfürdő után boldogan ennyit mondott csak: "Rengeteg álmatlan éjszaka és szereléssel töltött óra után végre beérett a győzelem. Nagyon boldog vagyok és nagyon szépen köszönöm mindenkinek, aki hozzájárult ehhez."

Nem kell sokat várni a következő fantasztikus drift versenyig, ahol a szervezők nevében Béres Szabolcs még ennél is több izgalmat és driftet ígér a rajongóknak. A Hell Energy Magyar Profi Drift Bajnokság profi driftereinek versenye mellett ugyanis kis hazánkban, Máriapócson csapnak majd össze az EEDC és a Drift Allstars European Series legjobbjai is 2013. augusztus 22-24 között. Tartsatok velünk akkor is KILINCCSEL ELŐRE!

A hétvége eredményei:

Hell Energy Magyar Profi Drift Bajnokság Pro kategória
1. Grózinger Zsolt (HUN)
2. Roman Kolesar (SK)
3. Xenikos Nasson (GR)


Hell Energy Magyar Profi Drift Bajnokság Street kategória
1. Taskó Rodrigó
2. Várfalvi Gábor
3. Kiss Gábriel

Ladaracing Drift Gála
1. Márta János
2. Szabó Norbert
3. Bökönyi Balázs


Találkozunk a legközelebbi versenyen!!!!

2013. július 2., kedd

Turán Frici adott tanácsot Szabó Szilárdnak a Kihívás napja előtt

Szabó Szilárd „Édesapa” gőzerővel készül a július 6-án és 7-én Máriapócson megrendezésre kerülő Kihívás napjára. Szilárd a felkészülés alatt nem mástól kért tanácsot, mint Turán Fricitől a Twist Turán Motorsport versenyzőjétől, aki mint kiderült maga is kedveli a driftet...


Magyarország legjobb drift pilótái a Hell Energy Magyar Profi Drift Bajnokság következő fordulójában a RabócsiRingen ismét összemérik tudásukat - többször is. Egyrészt megküzdenek egymással a „hagyományos” drift verseny keretei között, majd megvívhatnak azzal a versenytársukkal, akivel már nagyon régóta szeretnék összemérni tudásukat.



Szilárd komoly csata előtt áll, hiszen E500-as Mercedesével egy Ladával rajthoz álló görög fiú, Xenikos Nassos ellen indul majd harcba. Többek között e csata kapcsán beszélgetett Szilárd Turán Fricivel a gumikról: „Szilárddal egyeztettünk az általuk használt gumik szélességéről és a hozzájuk tartozó nyomásértékekről. Épp azt nézegettük, hogy melyik gumi milyen módon kopik, mennyire terhelődnek a külső, belső oldalak, és hogy mennyire lehet ezt futómű-beállítással és különböző nyomásértékekkel kiküszöbölni.”

Mint kiderült Turán Fricitől sem áll távol a drift, sőt... „A drift szerintem egy nagyon látványos sport, egy gyors ütemben fejlődő sportág. Nagyon sok előnye van, ami a ralihoz képest vonzóvá teszi. Kisebb büdzséből gazdálkodó sportolónak kiváló lehetőséget nyújt arra, hogy belekóstolhasson az autósportba és rendezett, szabályozott körülmények között, zárt pályán autózhasson határon. Tőlem sem áll messze a drift, egyszer nagyon szívesen kipróbálnám.”

Ha Fricit nem is, sok-sok profi pilótát és rengeteg Lada-funt láthatsz majd a máriapócsi "arénában". Már július 6-án szombaton is érdemes ellátogatni Máriapócsra, hiszen az esti órákban zajlanak majd a Lada körversenyek és a drift street kategória döntői. Este 20 órától pedig indul a parti Dj-kel és sok-sok zenével.
Július 7-én vasárnap pedig amit garantálhatunk: fantasztikus környezetben megrendezett profi drift versenyt, sok-sok kihívásos futamot, Ladaracing-all-star-drift gálát, Lada szépségversenyt és drift taxit. Szép csokor, igaz?

…a jelszó továbbra is: Kilinccsel előre!

További információ:
http://drifting.hu/drift-kihivas-napja

2013. május 23., csütörtök

2 in 1: Rallycross és drift egy katlanban

Hell Energy Magyar Profi Drift Bajnokság II. forduló 

Ha Pünkösd, akkor Máriapócs, ha Máriapócs, akkor rallycross és persze a sokak által imádott pünkösdi drift fesztivál. Külön-külön is igazi ínyenc csemege a benzingőz szerelmeseinek ez a két verseny, együtt azonban egy örök élmény marad… 

A Hell Energy Magyar Profi Drift Bajnokság II. fordulójának versenyére ellátogató több ezer néző kapott mindent, mi szem-szájnak ingere: rallycrossban őrült tempót és izgalmas előzéseket, míg driftben a fizika törvényeinek ellentmondó hihetetlen szögeket és kilinccsel előre haladást. Mindkét sportág versenyzői mindent megtettek azért, hogy ez a hétvége a nézők és rajongók számára is felejthetetlen maradjon.


A legjobb nyolc közé kerülésért az első csata a jól bevált Sierrával versenyző Zentai Attila és Temesvári Péter között zajlott. Zentai Attilának jobban feküdt a pálya, folyamatosan nagyobb szögeket vállalt, így ő jutott tovább a legjobb nyolc közé.

A délután második harcát a bitang erős füstokádó S14-gyel érkező Grózinger Zsolti és terepmintás BMW-kel induló Porkoláb Péter vívta. Grózinger Zsolti kegyetlenül űzte ellenfelét, aki a második körben beforgott, így a Helles pilóta jutott tovább.

Az erős nyomást a következő összecsapásban Sándor Ádám sem bírta, akit E500-ával Szabó Szilárd „Édesapa” oly módon megszorongatott, hogy a csatának az első kanyar gumifala vetett véget. A következő csata az egyetlen profi női drift pilóta, Szántó Niki és Smidéliusz Bálint között folyt, de Niki sokkal nagyobb szögeket vállalva könnyedén továbbjutott a legjobb négy közé.

Zalabai Zsolt és Szili Krisztián harcát is egy beforgás zárta rövidre: a mindig precízen versenyző Krisztián piruettje a legrosszabbkor jött… Más szempontból volt izgalmas a következő csata Szántó Niki és Tóth „Alapos” Géza között. A bírák többször nem engedték el a futamot a túl nagy távolság miatt. Az éles harcban már Niki bizonyult jobbnak, hiszen üldözöttként elnyúlt ellenfelétől, üldözőként pedig precízen lekövette Gézát.


Izgalmas csatát hozott a holland pilóta, Jasper Spaan és a narancsban pompázó Zalabai Zsolt futama. Zalabai Zsoltot még az sem zökkentette ki, hogy autója farával lekoccolta a falat. Pontosan versenyzett, de sajnos a holland ellen ez ma kevésnek bizonyult. 

Mindenki „édesapája”, Szabó Szilárd imádja a lengyel drift versenyeket, így biztosan örült, hogy következő ellenfélként a lengyel pilótát, Jan Strażyńskit kapta. Hihetetlenül keményen harcoltak a fiúk egymás ellen, a lengyel pilóta végig szorosan követte Szilárdot, a terhelésváltások során nem tettem volna a kezem az autók közé… A legjobb négy közé a lengyel fiú került.

A füstokádó sárkánnyal versenyző Grózinger Zsolti következő ellenfele Zentai Attila volt. Grózit ma azonban senki sem állíthatta meg, bár minimális különbséggel, de ő jutott tovább. Szántó Nikinek az „Édesapát” kiütő lengyel fiúval kellett megküzdenie a döntőbe kerülésért. Niki bár nem tudott eltávolodni ellenfelétől, sokkal precízebben és nagyobb szögekben autózva teljesítette a pályát és jutott megérdemelten a döntő csatába.

Grózinger Zsoltinak sem volt könnyű ellenfele a döntőbe kerülésért vívott harcban. Jasper Spaant kellett legyűrnie, amit könnyedén teljesített. Jasper az öreg, V8-as motorral megspékelt Corollával fantasztikusan versenyzett egész nap, de a második körükben kicsit kibutult a driftből és le is szakadt üldözöttjéről, így ő már csak a bronz-harcban bízhatott.

A két külföldi profi pilóta, Jasper Spaan és Jan Strażyński nem kímélte egymást. Valamilyen érthetetlen okból a lengyel fiú nem fűzte teljesen végig a pályát, le is szakadt üldözöttjéről, így egyértelmű volt, hogy ki a jobb…
A mindenki által várt döntő csata sajnos elmaradt az egész nap precízen versenyző Szántó Nikolett és az őrült mátészalkai fiú, Grózinger Zsolti között, ugyanis a bemelegítő körben az S14 ékszíja megadta magát. A technikai szabályzat szerint a bemelegítő kör megkezdését követően már nem lehet szerelni, így Zsolti feladni kényszerült a versenyt.

A rallycrossért rajongók is megszerették a driftet, hiszen végig bíztatták friss kedvenceiket. Grózinger Zsolti autójára pedig méltán ragasztotta rá a nap folyamán a kommentátorok gyöngye, Zima az „überf*ckinghardcore” jelzőt.


A Hell Energy Magyar Profi Drift Bajnokság II. fordulójának dobogója a következőképpen alakult:

1. Szántó Nikolett
2. Grózinger Zsolt
3. Jasper Spaan

A máriapócsi futam díjátadóját követően mindkét fiú a győztest, Szántó Nikolettet dicsérte. 

Jasper Spaan: „Niki egy nagyon kiegyensúlyozott, profi drifter, de minden magyar pilóta rettenetesen kemény ellenfél már.”

Grózinger Zsolt: „Niki nagyon pontosan ment mind tegnap, mind a mai nap folyamán, így szerettem volna megküzdeni vele. Sajnálom, hogy így alakult. Niki olyanokat ment, hogy az őrület.”

Szántó Nikolett így nyilatkozott a díjak átvétele után: „Megéreztem, hogy dobogón fogok állni és azt is éreztem, hogy Grózinger Zsoltival lesz futamom. A top4-be kerülés után éreztem, hogy enyém lehet ez a nap.”

Bár most a döntő csata elmaradt, ezt bepótolhatják a versenyzők a következő versenyen Máriapócson. Találkozzunk újra 2013. július 6-7-én a RabócsiRingen, ahol a Kihívás napján bármelyik pilóta kihívhat bárkit, így garantált lesz az izgalom, az őrült tempó és a sok-sok kemény csata.

A jelszó továbbra is: Kilinccsel előre!

2013. május 14., kedd

Kilinccsel Előre folytatódik az őrület a 2. fordulóval


Elegetek van az orgonaillatból? Hiányzik már a gumifüst semmi mással össze nem téveszthető illata? Akkor van egy jó hírem: folytatódik az őrület, hiszen a legjobb drift pilóták május 19-én és 20-án Máriapócson ismét összemérik tudásukat a Hell Energy Magyar Profi Drift Bajnokság következő fordulójában. Újra itt a Pünkösdi Drift Királyság! 

A pünkösdi hétvége újabb adrenalin bomba lesz mindenki számára ezt garantálhatjuk, mivel a Magyar Profi Drift Bajnokság 2. fordulója mellett a Rallycross Országos Bajnokság 3. fordulója is  megrendezésre kerül, amit hét éve minden évben ezen a hétvégén tartanak meg . 


Az idei évben az új bírókkal kiegészült gárda még inkább arra sarkallja a versenyzőket, hogy egyre jobban autózzanak rá a másikra, legyenek még agresszívebbek, legyen még minimálisabb a gyakran centiméterekben már alig kifejezhető különbség az autók között egy-egy páros csata folyamán.


A bevetésre kerülő régi nyomvonalon az új elvárások mellett új autók is várhatóak. Grózinger Zsolti már kitolta a garázsból új Nissan S14-es versenyautóját és be is zsebelt egy harmadik helyet az első futamon, azonban vannak még sokan, akik erre a hétvégére időzíthetik a nagy bemutatkozást. Zentai Attiláék műhelyében gőzerővel folyik a munka, hogy az új Ford Fiesta startra kész legyen. A két mátészalkai versenyző mellett Ládi Attila és Porkoláb Péter is készül meglepetéssel.


Ha a rallycross futam, a sok profi drifter és a gyönyörű hostess lányokból álló team nem lenne elég csemege egy hétvégére, akkor megosztjuk veletek Grózinger Zsolti ígéretét, amivel biztosan meggyőzök mindenkit: „Aki látta a kakucsi pályán az autóm és azt mondja, hogy nagyon durva volt, az jöjjön el Máriapócsra, mert még kap a Nissan kb. 150-200 lóerőt, amit az első versenyre nem mertünk beletenni…”


A pünkösdi verseny még egy szempontból kiemelten fontos a Drifting.hu életében mondta Béres Szabolcs, hiszen itt húz bele gőzerővel  közel 100 versenyző támogatásával a „Az adomány Kilinccsel előre érkezik” kampány. A május 11. és június 11. közötti időszakban futó kezdeményezés keretében a Drifting.hu nevében Béres Szabolcs arra kéri az autózás szerelmeseit, hogy játékautókkal és pónilovakkal segítsenek mosolyt csalni beteg kisgyermekek arcára. A kampány mellé olyan hírességek álltak, mint Csiszár Jenő, Danny Blue, Farkasházi Réka, Ganxsta Zolee, Lorán Barnabás, Majoros Péter (Majka), Pesuth Rita és Prokopp Dóra.

Az országszerte kihelyezett gyűjtőpontok lehetővé teszik, hogy az összefogás eredményeképpen több gyermekkórház és gyermekosztály kis lakói számára szerezzenek az autósport rajongók örömet. Az állandó gyűjtőpontok mellett két autós rendezvényen is gyűjtődoboz várja az adományozókat.

Időszakos és állandó gyűjtőhelyek: http://drifting.hu/kilinccselelore 

Adakozzatok, barnuljatok és nézzétek szájtátva a drift és a rallycross legjobbjait. Szántó Niki „NeroM3” biztosan ott lesz: „A máriapócsi drift versenyek mindig hangulatosak, a rallycross-szal fűszerezve pedig igazán különleges lesz az élmény. Érdekes lesz látni, hogy a két különböző szakág egy azon pályát hogyan abszolvál! Variációk egy témára, ahol mindenki megtalálja a maga kedvencét! Lehet összehasonlítani, elemezni, de legfőképp benzingőzben fürdeni.” 

Töltsetek Ti s velünk egy igazi benzingőzös hétvégét 2013. május 19-én és 20-án Máriapócson a RabócsiRingen. A jelszó továbbra is: Kilinccsel előre!

Jegyárak: 

Május 19. vasárnap: 
felnőtt 1.200,-
gyerek 500,- / 3-12-éves korig
parkoló 300,- / kocsi

Május 20. hétfő (Pünkösd hétfő):
felnőtt 2.500,-
gyerek 1.000,- / 3-12-éves korig
parkoló 300,- / kocsi

További információ: 
http://drifting.hu/esemeny/magyar-profi-drift-bajnoksag-2-fordulo-rallycross-drift-fesztival-majus-19-20




2013. május 9., csütörtök

Magyar Profi Drift Bajnokság jótékonysági kampánya


Páratlan összefogásra hívja az autós társadalmat egy jótékonysági kampány
Hat közismert sztár állt nagykövetként a kezdeményezés mellé


Budapest, 2013. május 7. – A közel egy hónapos Az adomány „kilinccsel előre” érkezik jótékonysági kampány nem mindennapi összefogásra hívja az autósokat és az autóversenyek rajongóit. A május 11. és június 11. közötti kezdeményezés keretében a Drifting.hu nevében Béres Szabolcs arra kéri az autózás szerelmeseit, hogy játékautókkal és pónilovakkal segítsenek mosolyt csalni beteg kisgyermekek arcára. A kampány mellé olyan hírességek álltak, mint Ganxsta Zolee, Lorán Barnabás (Trabarna), Majoros Péter (Majka), Danny Blue, Farkasházi Réka és Pesuth Rita.


A gyermekek személyiségfejlődése szempontjából elengedhetetlen tevékenység a játék. Különösen betegség, kórházi tartózkodás idején egy apró ajándék még nagyobb szereppel bír, mert eltereli a kis beteg figyelmét a problémájáról, illetve a gyermek a játék során ki tudja fejezni, el tudja játszani rossz, nehezen feldolgozható élményeit, s így könnyebben szabadul meg tőlük.


A Drifting.hu a kórházban fekvő gyermekek számára az ország több pontján és különböző eseményeken gyűjti egy hónapon keresztül játékokat.

„A versenyeken az elmúlt években már több véradást is szerveztünk, de úgy érezzük, hogy a beteg kisgyermekek támogatása az a terület, ahol még inkább hozzá tudunk járulni a társadalmi felelősségvállaláshoz. Mint édesapa jól tudom, hogy a játék és az abból fakadó öröm fontos mérföldkövei lehetnek egy betegségből történő felépülésnek. Ezért egy egy hónapos játékgyűjtésbe kezdünk; a Magyar Profi Drift Bajnoksághoz kapcsolódóan örökbe adható játékautókat és pónilovakat gyűjtünk budapesti és vidéki városok kórházainak gyermekosztályai számára. Célunk, hogy egy kis mosolyt csaljunk a beteg kisgyermekek arcára, ezzel támogatva felgyógyulásukat.” – mondta Béres Szabolcs, a drifting.hu alapítója az adományozási kampány kapcsán.


Az adomány „kilinccsel előre érkezik” jótékonysági kampány gyűjtési időszaka 2013. május 11-től június 11-ig tart. Ebben az egy hónapban várják a szervezők a tiszta, ép kisautókat és játék lovakat a segíteni szándékozóktól. Az országszerte kihelyezett gyűjtőpontok lehetővé teszik, hogy az összefogás eredményeképpen több gyermekkórház és gyermekosztály kis lakói számára szerezzenek a felnőttek örömet. Az állandó gyűjtőpontok mellett két autós rendezvényen is gyűjtődoboz várja az adományozókat. A gyűjtőhelyek listáját folyamatosan frissítjük, az aktuális helyszínek a http://drifting.hu/kilinccselelore oldalon olvashatóak.


Gyűjtőhelyek:
Időszakos gyűjtőpont:
Miskolc: Miskolc Rally Prológ, Hell sátor – május 11. (Az első száz adományozónak Hell energiaitallal kedveskedünk)
Máriapócs: RallyCross és Drift Fesztivál, 2013 évi Hell Energy Magyar Profi Drift Bajnokság 2. fordulója, RabócsiRing – május 19–20.

Állandó gyűjtőpontok:
Budapest:
o Corvin Pláza (1083 Budapest, Futó utca 37-45.)
o Duna Pláza (1138 Budapest, Váci út 178.)
o Pastrami Étterem (1036 Budapest, Lajos utca 93–99.)
o Karting Promotion Gokart Pálya (WestEnd Parkolóház teteje)
Máriapócs:
o RabócsiRing (4326 Máriapócs „külterület”, Bogáti út)

Eger:
o Agria Park (3300 Eger. Törvényház utca 4.)

Celldömölk
o Prakticell Barkácsáruház (9500 Celldömölk, Széchenyi u.19.)


„A játékadományokat igyekszünk országszerte szétosztani, így a budapesti Bethesda Gyermekkorház, a nyíregyházi Jósa András Oktatókórház, az egri Markhot Ferenc Oktatókórház és Rendelőintézet és a Debreceni Egyetem Különleges Orvos- és Mentőcsoport számára várjuk a kisautókat és a pónilovakat.” – tette hozzá Tollas Attila, stratégiai tanácsadó.


Az adománygyűjtés támogatására a Magyar Nemzeti Autósport Szövetséget és a Magyar Gyorsulási Szövetséget is felkérték a szervezők.

A pünkösdi hétvégén, május 19–20-án megrendezésre kerülő RallyCross & Drift Fesztiválon, a 2013 évi Hell Energy Magyar Profi Drift Bajnokság 2. fordulóján, a máriapócsi RabócsiRingen két szakág (RallyCross és Drift) közel 100 versenyzője hívja fel a nézők figyelmét a kampányra. Az összefogás révén remélhetőleg dupla annyi ajándékot sikerül majd összegyűjteni a beteg gyermekeknek.

Grózinger Zsolt a Hell Racing Team versenyzője is szívesen csatlakozott a kampány mellé: „Én is arra bíztatom a drift szerelmeseit, hogy a minél több játékot gyűjtsenek össze, és ezzel segítsék a kampányt. Remélem sok rajongóval személyesen is tudok találkozni majd a Pünkösdi versenyen, ígérem, feledhetetlen élményben lesz részük.”

A kampány nagykövetei Ganxsta Zolee, Lorán Barnabás (Trabarna), Majoros Péter (Majka), Danny Blue, Farkasházi Réka és Pesuth Rita egy-egy mondattal fogalmazták meg azt, hogy számukra miért fontos Az adomány „kilinccsel előre” érkezik jótékonysági kampány, miért állnak ki az ügy mellett.

Ganxsta Zolee: „A gyerekek és a kutyák fontos szerepet játszanak az életemben, mindig kiemelt figyelmet kapnak tőlem, így szívesen álltam a kezdeményezés mellé.”


Lorán Barnabás (Trabarna): „A gyermekeket mindig szeretni kell!"


Danny Blue: „Tudom, hogy a betegségből való felépülést segíti az, ha az ember pozitívan áll a dolgokhoz, de sajnos ez nem könnyű, így némi ajándékkal és azzal, hogy átélhetik ezek a gyerekek a csodát, biztos tudok segíteni nekik, hogy könnyebben felépüljenek!”


Farkasházi Réka: „Édesanya lévén komoly felelősségnek érzem a beteg gyermekek támogatását, hiszen tapasztaltból tudom, hogy egy-egy kisebb megfázás is mennyire megviseli a kicsiket. Ezért minden olyan kezdeményezés mellé, amely a gyermekek megsegítéséhez, támogatásához kötődik, büszkén állok.”

Pesuth Rita: „Edzőként és tanárként fiatalokat is tanítok, speciális tagozaton problémás gyerekekkel is foglalkozom, így szívügyemnek tekintem a kisgyermekekről történő gondoskodást, így büszkén állok ki a kampány mellett."

További információ a kampányról:
http://drifting.hu/kilinccselelore

További információ:
Hill+Knowlton Strategies
Szalay Bea – bea.szalay@hkstrategies.com










2013. április 12., péntek

Magyar Profi Drift Bajnokság I. futam - Kakucs


Koppkereszt vagy amit akartok

Az égiek nem voltak túl kegyesek hozzánk, hiszen elkélt a nagykabát. A profi drift pilóták azonban mindent megtettek azért, hogy felmelegítsék a szívünket. Egy-egy bátrabb megindítás, egy-egy őrült tempójú kanyar, egy-egy fizikának is ellentmondó szög láttán már nem fázott senki sem a Magyar Profi Drift Bajnokság első, kakucsi futamán.

A Kilinccsel Előre Drift Kupa szervezői egy igen izgalmas és technikás pályát alakítottak ki a versenyzők számára a megszokott kakucsi nyomvonalon. Egy manjival való megindítást követően két érintési zóna, majd egy külső és egy belső érintési pont várta, hogy a pilóták minél inkább megközelítsék őket. Annak érdekében, hogy a pontozás alapjául szolgáló feladatokat a nézők is jól értsék, Szili Krisztián György Szilveszter tolmácsolásával előbb lassú, majd versenytempójú körben mutatta meg, hogy mi az elvárás.

A kvalifikáció több szempontból is izgalmas volt. Egyrészt most pontozott először ebben a felállásban az új bírói csapat, másrészt most tesztelték a téli fejlesztéseket és az új vasakat a versenyzők.


Még a festék sem száradt meg talán Grózinger Zsolt Nissan S14-esén, mellyel az első versenyen rögtön az első helyre kvalifikálta magát. Őt követte a sorban a kb. 270 lóerős E500-as Mercedesszel Szabó Szilárd, aki nagyon pontosan és tempósan fűzte végig a pályát. Két tökéletes pilóta, két véglet autóban…

A mai verseny során minden drift pilóta megfogadta Angyal Péter versenyigazgató tanácsát: „Ne egymás ellen, hanem egymással csatázzatok!”

Az első csatát Temesvári Péter vívta Simon Csabával. A két visszahívással is járó tsuisok során volt egy kis koccanás, volt pár kiegyenesedés és jópár gyönyörű szög. A továbbjutó Simon Csabi lett.

A mai nap második megmérettetésén Sándor Ádám nem tudott elindulni Zalabai Zsolt ellen. Ennek okát Mészáros Zsolt így fordította le holland bíró társának, Olafnak: „Diffi kaputt.” :)

A harmadik harc a kvalifikáció során 106 km/órával bekezdő Szabó Szilárd és Szili Krisztián között folyt. Rögtön az első körben leesett az elöl haladó Szilárd E500-ának lökhárítója, így a mögötte haladó Krisztián hibázni kényszerült. A második kör azonban már egyértelműen Szilárd felé billentette a mérleg nyelvét, hiszen sokkal agresszívabban és pontosabban fűzte végig a pályát. Tóth „Alapos” Géza, Szilárd jó barátja viccesen jegyezte meg: „Biztosan belülről egy madzaggal oldotta le a lököst, amikor látta, hogy kezd szoros lenni.” 

Nehezen dőlt el Szántó Nikolett „NeroM3” és a terepmintás E30-cal induló Porkoláb Péter közötti harc is, hiszen minimális volt közöttük a különbség mindvégig. A kihívást követően Péter azonban sokkal nagyobb szögeket vállalt és jobbak voltak a terhelésváltások is.

Izgalmas harcot ígért Simon Csabi és Grózinger Zsolti harca. Grózinger Zsolti a bivalyerős új autójával először elöl haladt. Az őt lekövető Simon Csabi azonban többször kiegyenesedett, így nulla pontot kapott. A második kör már egál-szagú volt, azonban a Csabi által elhibázott első kör miatt egyértelműen a mátészalkai csibész jutott tovább.

A hatodik tsuiso sem volt izgalmaktól mentes, hiszen ebben a gyenge autóval pontosan versenyző Szilárd, valamint az egész nap hihetetlenül precízen autózó Zalabai Zsolt került össze. A fiúk kiegyenlítetten versenyeztek, hihetetlen, de 101 km/órás sebességgel száguldottak egymás mellett, azonban a második körben Zalabai Zsolt beforgása hamar rövidre zárta a további csaták sorsát.

A következő párharc során Grózinger Zsolti megmutatta, hogy mit nem szabad a hátul haladó autónak tennie. Az S14-gyel akkora tempóval érkezett meg Porkoláb Peti E30-asára, hogy már nem tudták elkerülni a csattanást. Grózinger Zsolti autója nem sérült meg, Porkoláb Peti autóján azonban féltengelyt kellett cserélni, így kérdéses volt, hogy el tud-e majd indulni a döntőben…

A nap utolsó előtti csatája már a bronzért folyt, ahol az első körben Grózinger Zsolti óriási szöget vállalva esett be az első érintési zónába; Zalabai Zsolti tökéletesen lekövette. A második körben a helycserét követően azonban Grózi került ki győztesen a tsuiso-ból, ugyanis olyan erővel és vehemenciával támadta ellenfelét, olyan tökéletes íven ment végig, hogy azt még a bírók is állva nézték.

Az utolsó összecsapásnál nemcsak amiatt izgultak Porkoláb Peti szurkolói, hogy Péter nyerjen, hanem azért is, hogy a négy fokos hidegben (aznap már második alkalommal!) kicserélt féltengely bírja majd a kiképzést. A fiúk jó munkát végeztek, az autó szépen muzsikált, azonban Szabó Szilárdot ma senki sem állíthatta meg. 
Matt fekete Mercedese füstjébe burkolózva ma Porkoláb Péternek be kellett érnie a második hellyel.

Így profi kategóriában a Magyar Profi Drift Bajnokság 1. fordulójának dobogója a következőképpen alakult:

1. Szabó Szilárd
2. Porkoláb Péter
3. Grózinger Zsolt

Ne feledkezzünk meg azonban a kakucsi hétvégén rajthoz álló street kategóriájú versenyzőkről sem, akik megmutatták mindenkinek, hogy hamarosan a profik között lesz a helyük. Versenyük dobogósai:

1. Peter Kurnava
2. Várfalvi Gábor
3. Tápai Attila

A Magyar Profi Drift Bajnokság I. fordulójával egy időben rendezték meg az Eger Rallyt. Ezúton gratulálunk az Eger Rally szervezőinek a színvonalas munkájukhoz és a versenyhez, és egyben jobbulást kívánunk a sportbíróknak.

E kicsit hosszúra nyúlt beszámolót zárjuk stílusosan a mai győztes, Szabó Szilárd szavaival:

„Miután sikerült tökéletesen beállítani az autót, bíztam benne, hogy egy dobogós hely meglehet. Az első helyre nem számítottam, de nagyon örülök neki. Sajnálom, hogy Grózinger Zsoltival végül nem kerültünk össze, de a máriapócsi Kihívás napján még erre is lesz lehetőségem. Bár lehet, hogy egy ilyen erős autó ellen nehéz lesz harcolni.”

A júliusi Drift Kihívás Napja előtt azonban lesz még egy forduló Máriapócson, még pedig a rallycross versennyel egybekötve május 19-20-án. Gyertek, tartsatok ott is velünk! A jelszó továbbra is: Kilinccsel előre!

További információ:
VÁMOSI-NAGY Gergely „SAjt” - sajto@drifting.hu

2013. április 3., szerda

Kakucsi drift a bajnok ajánlásával


Azok, akik imádják a driftet és alig várják, hogy profi pilótákat lássanak kemény csaták közben, azok már biztosan vágják a centit és örömmel konstatálják, hogy már csak öt gumifüstben szegény napot kell túlélniük és utána újra minden arról szól majd, hogy irány „Kilinccsel előre!”




György Szilveszter, a 2012-es profi drift bajnok pár pillanat erejéig otthagyta a csodaszép nyuszilányokat, félretette kölnisüvegét és elárult egy-két titkot nekem a közelgő versennyel, az új autókkal és az idei szezonnal kapcsolatban.

Az idény első versenye mindig nagyon izgalmas, hiszen ilyenkor próbálhatják ki a hosszú téli esték során épített autóikat a versenyzők. Mi sok-sok titokban és nyilvánosan épülő autóról hallottunk már, de nézzük mit tud a Magyar Profi Drift Bajnokság 2012-es bajnoka, Szilveszter.

„Szinte minden csapat fejleszti az eddigi autóját, vagy teljesen új autóval készül a 2013-as szezonra… Ez az év úgy gondolom és hallom, hogy a feltöltött motorok és a targoncához hasonló kormányszögek éve lesz… Felfedte a fejét egy úgynevezett JZ vírus, ami ellen nincs ellenszer, és ez azt hiszem egyáltalán nem is olyan nagy baj! Úgy gondolom Grózinger Zsolt „Grózi” tudna erről mesélni a talán a legtöbbet… Őt lemarta ez a kór. :) Én vagyok az egyik legkíváncsibb a 2JZ-vel hajtott S13/S14-es kocsijára! De nyilván Zentai Attila kis (tényleg kis !) Fiestájára is…„

2013-ban a Magyar Profi Drift Bajnokság szervezői úgy döntöttek, hogy egy sokkal komolyabb szintre emelik a sokak által eddig is imádott autósportot, a driftet. A bírói gárda megerősítése mellett ezentúl versenyeket csak profi pályákon rendeznek majd. Ez alól kivételt képez a döntő, de azt hiszem senki sem bánja majd, hogy a pálya széle helyett az egri bazilika árnyékában kell majd imádkoznia kedvencéért.

„Teljesen más egy versenypályán való versenyzés, sokkal látványosabb és élvezhetőbb. Ez volt a cél és ezt a Drifting.hu megvalósította! Köszönet érte!” – nyilatkozta ezzel kapcsolatban György Szilveszter, majd az egri döntővel kapcsolatban a következőket mondta – „Nagyon izgalmas lesz a versenyzők és a látogatók számára is! Nagyon jó irányba haladt és halad továbbra is a Drifting.hu a drift népszerűsítésével, fejlesztésével és átalakításával. Ez a folyamat az egri versennyel, illetve a versenypályán való versenyzéssel kiteljesülni látszik…”


Kedves olvasó! Kérlek ragadj most tollat, vedd elő noteszed és vésd fel az alábbiakat:

Magyar Profi Drift Bajnokság 1. forduló Kakucson | Kilinccsel Előre Drift (Kupa| Április 6-7.

Helyszín: Kakucs-Ring (M5 autópálya mellett GPS: 47°14’48.64″É 19°22’35.67″K)


Április 6. Drift edzésnap és Kvalifikáció Kakucson

09:00 Kapunyitás nézőknek
07:00 Kapunyitás versenyzőknek, és regisztráció
07:30 – 08:00 Kötelező Eligazítás
08:00 – 14:00 Drift Edzés, Pro, Street, és Amatőr csoport felváltva
14:00 – 15:30 STREET Kvalifikáció
15:30 – 18:30 Drift Edzés, Pro, Street, és Amatőr csoport felváltva
19:00 Kapuzárás

Április 7. Drift Verseny nap: Pro / Street / KakucsRing

09:00 Kapunyitás nézőknek
07:00 Kapunyitás versenyzőknek
08:00 – 09:00 Kötelező Eligazítás
09:00 – 10:30 Drift Edzés Pro
10:30 – 11:00 Drift Taxi (Pro pilótákkal)
11:00 – 11:30 Felvonulás
11:30 – 13:30 PRO Kvalifikáció
13:30 – 15:00 Street Top 8 és Döntők
15:00 – 17:00 Pro Top 16
17:00 – 18:00 Pro Top 8 és Döntők
18:30 – 19:00 Díjátadó
19:00 Kapuzárás

Belépő a rendezvényre : 2.000,- Ft/ fő, mely szombatra és vasárnapra is érvényes

Várnak mindenkit a drifterek és a Drifting.hu csapata a 2014. április 6-7-én Kakucson, a Kakucs-Ringen megrendezésre kerülő szezonindító versenyre, ahol a jelszó változatlan: Kilinccsel előre!

Bővebb információkat a Magyar Profi Drift Bajnokság Kilinccsel Előre Drift Kupa 1. fordulójáról itt találtok (megközelítés, szállás stb): http://drifting.hu/esemeny/magyar-profi-drift-bajnoksag-1-fordulo-kilinccsel-elore-drift-kupa-aprilis-6-7

Április 01. 10:00-ig beérkezett nevezések:
Sándor Ádám
Farkas László
Ládi Attila
Nagy Endre
Bernát Attila
Porkoláb Péter
Oroszi Zoltán
Énekes Árpád
Zalabai Zsolt
Molnár Gábor
Tápai Attila
Ifj Zángó Zoltán "Jimyke"
Zángó Zoltán
Várfalvi Gábor
Szántó Nikolett
Szili Krisztián
Grózinger Zsolt
Szabó Szilárd "Édesapa"
Simon Csaba
Nagy László
Szlávik István
Szász Norbert
Molnár András
Jugovits István
Varga Tamás "Puci"
Temesvári Péter "Joker"





2013. március 3., vasárnap

Nemsokára újra kilinccsel előre


Nemsokára újra kilinccsel előre

Drága driftért rajongó Barátaink! Drága driftről még soha nem hallott ismeretlen ismerősök... Kérlek, ne nevessetek ki minket, de mi még mindig a számolásnál tartunk... Már csak 18-at kell aludni és végre újra száll a füst, végre újra egy módon lehet csak haladni 2 napon át a RabócsiRingen: kilinccsel előre!


Egyre ragyogóbban süt a nap, csodaszép kék már az ég. Gyertek, tartsatok velünk 2013. március 16-17-én a Magyar Profi Drift Bajnokság szezonindító, máriapócsi edzésén. Szippantsatok egy nagyot velünk együtt a levegőbe, öntse el tüdőtök és szívetek a gumifüst illata, és érezzétek Ti is, hogy TAVASZ van!!! :)
Higgyétek el, nem pihentek zsírmentesen a villáskulcsok a garázsokban most télen sem, rengeteg újítás és millió meglepetés vár benneteket a pályán és a depóban egyaránt. A drift versenyzők nagyon várják már, hogy a hosszú pihenő után végre kipróbálhassák, hogy mire képesek ők maguk és új/régi autóik.
Sokat gondolkodtunk azon, hogy mit is írjunk Nektek. Mit írjunk, miért gyertek el? A drift már magában csodálatos, a program önmagáért beszél, erős autók, ügyes versenyzők… Majd úgy döntöttünk, hogy ezt a hálás feladatot átadjuk a leginkább illetékeseknek, maguknak a versenyzőknek. Olvassátok el, hogy az egyetlen női drift versenyző , Szántó Nikolett „NeroM3”, a mindig őrült Varga Tamás „Puci”, és sokak kedvence, Porkoláb Péter szerint miért nem szabad kihagynotok ezt a fantasztikus edzést! :)



Szántó Nikolett „NeroM3”:
„Már csak néhány nap, és az ország ismét füstbe borul. J Várunk mindenkit, aki kíváncsi a télen épült új autó csodákra, a rengeteg lóerőre, gumifüstre, és hatalmas csatákra! Mindenkit, aki idén is velünk együtt szeretné végigizgulni a versenyeket! Mi készülünk! :)”

Varga Tamás „Puci”:
„Miért érdemes ismét velünk tartani? Azért, mert a színvonal mellett az autók is óriásit fejlődnek erre a szezonra... 500 lóerős és afeletti autókra és hatalmas csatákra lehet készülni...”

Porkoláb Péter: 
„Idén is tartsatok velünk, mert új autóval készülünk. Új dizájnnal és hatalmas driftfüsttel párosuló nitrógázos lángcsóvákkal tüzelünk fel mindenkit - a szurkolótáborom legfőképp. ;)”

Várnak mindenkit a drift versenyzők és a Drifting.hu csapata a 2013. március 16-17-én Máriapócson, a RabócsiRingen megrendezésre kerülő szezonindító Amatőr, Street és Pro edzésen, ahol a jelszó változatlan: Kilinccsel előre!


Online jelentkezés versenyzőknek: http://drifting.hu/jelentkezesedzesre


2013. február 21., csütörtök

Indul a 2013-as Magyar Profi Drift Bajnokság

A Magyar Profi Drift Bajnokság szervezője, azaz a Drifting.hu csapata 2013-ra olyan menüt állított össze a drift szerelmeseinek, mely után mindenki megnyalja majd a tíz ujját.


A menü egyik fő jellemzője, hogy szájhagyomány útján fórumokon, utcai csapatásokon, drifterek környezetében terjed, ami köszönhető a jó pár adag tsuisonak, a csipet gumipornak és jó adag füstnek. Nagyon fontos ismérve, hogy óvatos mozdulattal kell vegyíteni a hozzávalókat és figyelni kell az arányokra… előlegnek jöjjön egy-két ízelítő a hetedik évad étlapjából!

Tsuiso-saláta: A saláta legfőbb alapanyaga több száz kiló vas, ami a legízletesebb salátákhoz hasonlóan annál finomabb, minél különbözőbb összetevőket használsz hozzá. Hozzávalók: egy jó adag bajoránna, leginkább a BMW-t ajánlom, de jöhet egy csöpp Mercedes is, kell persze japán fűszerezés is, arra tökéletes egy-két Nissan és Toyota, de nem árt bele némi amerikai ízfokozó, mondjuk egy Mustang, és egy-két különleges ízesítő, mint például a Ford. A saláta elkészítése roppant egyszerű! Tölts fel egy gazdagon aszfaltozott katlant, tedd bele a vasakat és határozott mozdulattal kezdd el terelgetni őket. Nem gond, ha füstölni kezdenek, vagy majdnem egymáshoz érnek, annál szebb lesz az eredmény. A saláta díszítésére használj bójákat és zászlós figurákat. Ugye nem is ördöngösség? (Még egy apró megjegyzés: minél füstösebb, annál jobb... ;))

Driftcsók: Desszertnek a driftcsókot ajánljuk, az alábbi hozzávalókkal: jó adag napsütés (legalább 18 fokra hevítve), sok-sok drifter, több tucat versenyautó, pár kiló nevetés, egy adag adrenalin, egy csepp füst és gumieső, és egy csipetnyi őrület. Ha mindezeket finoman összekevered, akkor olyan édes álmot kapsz, ami örökre rabul ejt. Más édességre nem is vágysz majd többé. De vigyázz vele, mert függővé tesz... 

A Magyar Profi Drift Bajnokságban 2013-ban ötször vethetik össze erejüket és tudásukat a profi versenyzők és háromszor az amatőrök. A Magyar Profi Drift Bajnokság versenyei elhagyják a reptereket és idén a versenypályákat részesítik előnyben. Hollandiából érkezik profi pontozó bíró a versenyekre, az amatőr versenyzőknek pedig idén már nem kötelező a cső…

És akkor most következzenek a főételek a konyhafőnök, Béres Szabolcs ajánlásával:

- Előétel: edzések március 16-17-én Máriapócson, valamint április 6-án Kakucson, ahol a versenyszezon előtt mindenki bemelegítheti az ízlelőbimbóit az idei szezonra.
- Étvágygerjesztő: Amatőrökkel és Profikkal fűszerezett Kilinccsel Előre Drift Kupa Kakucsringen Április 7-én
- A séf ajánlata: Májusban a rallycross futamokkal együtt kerül megrendezésre a „RallyCross és Drift Fesztivál” - sok finomság egy helyen…
- Magyar Prémium Drift: „Drift Kihívás napja”, mely júliusban kerül megrendezésre. Receptjét egyelőre titok övezi.
- Drift Specialitás: az idei év sem múlhat el az augusztusi „Trackwood Drift Festival” nélkül, ahol a Profi forduló mellett az EEDC és a Drift Allstars kerül ismét terítékre.
- Drift Különlegesség  -  „EgerDrift”: a 2013-as idény döntőjének nem más ad otthont, mint Eger, ahol a város aszfaltján dől majd el, hogy ki lesz az idei év Profi bajnoka.

Reméljük az ajánlatunk elnyerte a tetszéseteket, és 2013-ban ismét vendégül láthatunk benneteket egy pár finom driftes fogásra.