2008. szeptember 10., szerda

Fanat-x Fan & Cars

Az elmúlt 4-5 évben igen sok kocsi ment át a kezeink között. Akadt olyan, amit nem is láttunk viszont, de szerencsére akadt olyan is, amit a mai napig mi tartunk karban, hordjuk kiállításokra, és mondhatni baráti viszony alakult ki a csapat, és a tulaj között. Hát lássuk a kocsikat, és a Fanokat.

Az egész nagyon régről indul. Még iskolába jártunk, Dávid és én. Hozzájutottunk életünk első kocsijához, és nagyon hamar rájöttünk, hogy nem tudjuk a kocsit alapnak hagyni, valahogy meg kellett különböztetni a többi kocsitól. Dave egy 1.3-as Ford Escorttal kezdte, majd egy Lancia Delta 1.6 HF Turbo lett a paripája, amivel megpecsételődött a nemzeti hovatartozása. Nekem egy ritka Nissan Sunny 1.5 GL2 Coupe került a kezeim közé, és így én az első kocsim után a japán vasakat preferálom. A kocsik átalakításairól később egyesével fogok kitérni.
Dave a HF-et lecserélte egy Integrale-ra, én egy Mitsubishi Starion-t szereztem be, és itt dőlt el, hogy komolyabban kell evvel foglalkoznunk, mert ezen a szinten már nem elég egy jobban felszerelt garázs!
Míg Dave Deltája épülgetett gyakran volt nála a Sunny, így nem egyszer volt olyan, hogy adott rendezvényre két kocsival érkeztem. J A Lancia elkészülése után nem kellett sokat várni, és már ki is állították különböző rendezvényeken.
Menyus már ebben az időben, jóval megelőzve az aktuális trendet, már hatalmas felniken, és kilincs nélkül járkált a Mercedes 190E-vel, amit Cuco is követett a Sierráján.

A csapat specialitása a Lancia Delta, így nem kell mondanom, hogy igen szép számmal vannak a tagok között Delták különböző kiadásban. Lórinak kapásból van kettő. Egy sárga, fekete kerekekkel, és egy GYÁRI Evoluzione (EVOIII), amiből nagyjából kettő darab van itthon. Van egy piros, fehér OZ Racing felnivel, ami Attila kezében érte el a közel 400 pacit. Aztán van egy narancs színű, amiben olyan zene van, amit többen otthonra is megirigyelnénk. Honfy egy átalakított HF Turbo-val rohangászik (már amikor itthon van). Az olasz csapatot növelve van egy Alfa 146 Ti Ystuc kezében, egy Fiat Stilo Gegzi alatt, egy narancs Fiat Punto Hyperion tulajdonában, és egy kék Punto Taki garázsában, és egy gyönyörű Cordoba, amit Sanyinak csináltunk. Német oldalt erősítve van egy Opel Astra GTC, amit Bio hajt, egy Opel Omega, amit megismerhetetlenségig átalakítottunk a WarpZone kérésére, és csináltunk már egy régi E21 BMW-t is. Szerencsére a japán vasak sincsenek kizárva a csapatból, így akad egy Suzuki Swift, amit a Llumarnak alakítottunk át, van egy Nissan 350Z, ami az egyik fő kocsink volt, majd a Járműszépségverseny rendezvénysorozat demo kocsija lett. Van még egy C66-os Lancer is amit én csinálgatok lassan, de biztosan, és egy másik Swift is, amit szintén eléggé átszabtunk. Francia kocsihoz is van közünk, mert párom C3-ja sem kerülte el a dolgos kezünket.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése